Azthiszem érzelmi újszülött vagyok, ahogy a szárnyas fejvadászban is mondják. Aki ismer engem tudja, hogy ovoda óta folyton szerelmes vagyok valakibe, hatalmas örömök és rettentő fájdalmak közepette. Nemtudom, hogy a feltörekedett szeretethiány miatt van-e, de most azt érzem, hogy ennek ellenére sose voltam ennyire szerelmes. Szinte nincs is rá szó, hogy mennyire rettegek attól, hogy esetleg ez sem tart ki az örökkévalóságig. A félelem mellett észre veszek magamon pozitiv dolgokat is. Egyszerüen a saját dolgaimmal is jobban törődök, elkezdtek tervek és célok kialakulni olyan dolgokban amiket régen is szerettem, úgy érzem az egyéni dolgok is jobban mennek. 

Az emberi kapcsolataimra is kihatással van. Mindíg irígykedtem azokra az emberekre akinek van gyerekkora óta töretlen legjobb barátja vagy korban közeli testvére. Mivel viszonylag sokszor kellett új közegben beilleszkednem valahogy sose volt nekem ilyen. Szinte egész gyerekkoromban rettenetesen egyedül éreztem magam. Mindig is különböztem. A kirekesztés rengeteg formájával találkoztam. Értelem szerüen imádok egy közösség tagja lenni. Rettentő jó érzés számitani másokra és ugyanezt megadni. Szóval, igy felnőttéválva örömmel tölt el, hogy ilyen kapcsolatok ki tudnak alakulni, és nem is kevés persze nem is tul sok. Most kezdek rájönni meg megtapasztalni, hogy milyen tudni a másikról, hogy kérdés nélkül bármiben számithatsz rá. Ahogy íron ezeket a szavakat, közben is jövök rá, hogy kezdek megtapasztalni olyan érzéseket amik idáig folytva lehettek bennem. Most éppen jó érzések, de azért ijesztő is egyben. Attól tartok, ha valami szélsőséges negatív érzelem ér, egyszerüen megkattanok. Ami 30 évig megóvott a legnagyobb bajoktól elveszni látszik. és ez félelmetes. 

Mára ennyi :D

Megosztás a facebookon