Nos eltartott egy darabig mire úgy éreztem h folytatni tudom az irást, de még csak most kezdem érszrevenni magamond h mibe vagyok. Mindigis őszinte, barátségos embernek gondoltam magam. Gyermekkortól magamé volt ez az érzés, mivel bántalmazott gyerek voltam, rengeteg elfolytás keletkezett. 
Nos a balhék idején mindig kizártam a rosszat, persze nem tudatosan, igy nem egy tudatos elfolytás volt, hanem reflexszerü.
Ez egész felnőttkoromban megmaradt és egy fajta pajzs volt amitevl túlélem ezt a világot.
Azonban legutóbbi 4 évig tartó kapcsolatom szakitásába annyira beletörtem, hogy elkezdett felszinre törni a sok elfolytás. És nem nem agresszióba öntött formát, mint a legtöbbeknél, hanem eszméletlen szeretethiányban.

Elindult valami folyamat amit valahogy nem tudok leállitani. A barátaim valahogy elviselik ha iszunk, akkor mindenkit ölelgetek.  Ez a szeretethiány érzés ami még új nekem, Valószinüleg ez még nem a végkifejlet de aggódom h mi lesz belőle.

Megosztás a facebookon